• Külföld
Gyöngyösi Lilla

Szomorú egybeesés: a Párizsban meggyilkolt rendőr ott volt az előző terrortámadás helyszínén is

A rendőr még vissza is tért a Bataclanba, amikor újranyitották a megtámadott koncerttermet.

A 37 éves Xavier Jugelé az egyike volt azoknak a rendőröknek, akik az Iszlám Állam előző terrortámadásakor, 2015 novemberében a párizsi Bataclan koncertteremnél intézkedett. Ez volt az a helyszín, ahol 90 embert mészároltak le.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A rendőr egy évvel később, a koncertterem újranyitásakor is visszatért a helyszínre, ahol azt mondta az újságíróknak, örül, hogy részese lehet ennek a szimbolikus eseménynek.

    Mi itt mind szemtanúk vagyok. Azért vagyunk itt, hogy megvédjük a polgári értékeinket. Ez a koncert az életet ünnepli, és nemet mond a terrorizmusra.

    Mint a Faktor is megírta, csütörtök este egy fegyveres egy parkoló rendőrautóra nyitott tüzet egy kalasnyikovval. Jugelé meghalt, két kollégája megsebesült, az egyikükön életmentő műtétet kellett végrehajtani. A férfi hat éve szolgált rendőrként.

    A merénylettel Karim Cherufit gyanúsítják, aki korábban több bűncselekményt követett már el, többek között két rendőrt is megpróbált megölni. 2003-ban húsz év börtönre ítélték, de később 15-re enyhítették. Az nem világos, pontosan mikor szabadult. Idén februárban ismét letartóztatták egy terrorellenes akció során, de bizonyítékok hiányában elengedték – írja az Independent

    Kommentek:

    Top 16