• Külföld
Faktor

A NATO is csatlakozhat az Iszlám Állam elleni koalícióhoz

A NATO mérlegeli annak a lehetőségét, hogy önálló tagként csatlakozzon az Iszlám Állam terrorszervezet elleni koalícióhoz - mondta Ashton Carter amerikai védelmi miniszter.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár vezetésének köszönhetően most annak a lehetőségét mérlegeljük, hogy a NATO mint önálló tag csatlakozzon-e koalícióhoz, és ez jelentős előrelépés

- mondta az amerikai miniszter egy sajtótájékoztatón, miután a koalíció országainak képviselőivel tárgyalt. A Szíriában és Irakban az Iszlám Állam ellen létrehozott, amerikai vezetésű koalícióban eddig a NATO 28 tagországa egyénileg vett részt, maga a szövetség távol tartotta magát a csoporttól. Carter szerint viszont az észak-atlanti szövetség felhasználhatja tapasztalatait partnerei haderejének megerősítésében, a kiképzésekben és a tanácsadásban. Carter a koalíciós partnerekkel a következő napokban-hetekben egyeztet majd arról, hogy mi legyen a NATO "megfelelő szerepe" ebben az együttműködésben. 

Abban egyetértettek a csütörtöki megbeszélésen is, hogy gyorsítani kell a hadműveleteket. Ez viszont a miniszter szerint azt jelenti, hogy az Iszlám Állam ellen harcoló államoknak az eddigieknél több fegyvert, harci felszerelést, csapatot és pénzt kell biztosítaniuk. 

EZT IS AJÁNLJUK:

    Top 16