• Autó
Autószektor

A Mercedes magabiztos mosolya

Nagyon régóta vártam arra a pillanatra, amikor kedvenc prémium márkám, a Mercedes végre előáll első, igazi villanyautójával. Mert, bár a B osztályból jelenleg is kapható elektromos hajtású verzió, jól tudjuk, az igazi villanyautók már elektromosnak születnek, annak is tervezik őket. Most tehát végre megérkezett, hűtőrácsán széles, kaján mosollyal a Mercedes elektromos almárkája az EQ első modellje, az EQC, amely a manapság oly népszerű SUV-ik formavilágát és kényelmét ötvözi villanyhajtása.

Örülök, hogy a gyakran 100-150 éves múltra visszatekintő, tradicionális márkák is felzárkóznak lassan az elektromos technológia műszaki élvonalához. Nekem ugyanis furcsa, felemás érzéseim voltak a technológiát, a piacot és a közbeszédet eddig uraló Tesla-val. Egyik oldalról örvendetesnek tartottam azt a bátor úttörő szerepet, amit Elon Musk start up-ja felvállalt az elektromos mobilitásban, új szemlélet, új műszaki alapok, új stílus, ami kétségtelenül hozzájárult ahhoz, hogy végre divattá váljon és elterjedhessen a villanyautó.

Ugyanakkor az idő előre haladtával egyre inkább érezni lehetett a vállalati kultúrából hiányzó 100-120 évet. Sokan óriási lelkesedéssel fogadták amikor Muskék merő marketing megfontolásból kilőttek egy Tesla-t az űrbe. Nekem viszont inkább az jutott az eszembe: helyes-e egy, a környezetvédelmet és a fenntarthatóságot elsőrendű fontosságúnak tekintő cégnél marketing megfontolásból űrszemetelni? Fura és visszatetsző volt az a rossz ízű vita is, amikor Elon Musk nemes egyszerűséggel lepedofilozta azokat a thaiföldi búvárokat, akik éppen vízzel elárasztott barlangból mentették gyermekek életét. És azt sem tartottam túl jó poénnak, amikor a magát minden áron extra vagánsnak láttatni akaró Tesla vezér élő adásban kábítószerezett, hogy nyomatékosítsa mennyire extravagáns.

A képre kattintva galéria nyílik!

A képre kattintva galéria nyílik!

EZT IS AJÁNLJUK:

    Nekem az is nagyon furcsa, hogy nem nagyon vannak Tesla márka kereskedések, márka képviseletek, szervizek. Értem én, hogy az új idők, új megoldásokat kívánnak, én mégis szívesebben vásárolok úgy autót, hogy elmehessek valahová megnézni. Szerintem egyébként ez az igény 100 év múlva az űrkorszak emberében is meglesz, ha majd az elektromos repülő autó kínálatból akar válogatni...

    408 lóerő, 500 km hatótáv, 180 km/h-ra lekorlátozott végsebesség, négy kerék hajtás, önvezető funkciók, 5 másodperces gyorsulás 0-100-ra. Ezek a Mercedes EQC alap paraméterei, amelyek azt jelzik, hogy a világ talán legnagyobb presztízsű autógyára néhány éves tétovaság után felzárkózott a villanyautók ikonjának kikiáltott Tesla-hoz. Ha hiszünk abban, hogy a Mercedes-nél ez még csak a kezdet, azt kell feltételeznünk, hogy hamarosan "visszaáll a világ rendje". Várhatóan a tradicionális gyártók évszázados műszaki kultúrájukra esztétikai hagyományaikra alapozva visszaveszik a kezdeményező szerepet a villanyhajtás terjesztésében és terjedésében az autóiparban.

    A képre kattintva galéria nyílik!

    A képre kattintva galéria nyílik!

    Ha ez így lesz, én bizonyosan szívesebben választok elektromos autót a Pappas elegáns szalonjában egy kávé mellett, kifinomult úri környezetben, mint egy alkalmazáson keresztül a monitor előtt ülve. Ráadásul sokkal szívesebben ülök egy olyan autóban, amelynek arca és márka nagykövete az állat- és környezetvédő, vegán négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, vagy éppen a kétszeres Európa bajnok szintén állatvédő Kiss Norbi, mint annak a márkának a modelljében amelynek showman-je maga a tulajdonos Elon Musk, aki a sértő és megalázó twitter üzenetekben látja a hatásos marketing legjobb eszközét. 

    További cikkekért látogasson el az Autószektor oldalára: www.autoszektor.hu

    Kommentek:

    Top 16