• Külföld
Faktor

A menekültekkel zsarolja Törökország az EU-t

Vízummentességet akarnak, vagy felülvizsgálják a menekültügyi megállapodást.

Törökország felülvizsgálhatja vagy akár fel is függesztheti az EU-török menekültügyi megállapodást, amennyiben az unió nem ad pozitív választ a vízumliberalizáció ügyében – jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken, az elnöki rendszer bevezetéséről döntő vasárnapi török népszavazást megelőzően. Azt mondta, az EU felé irányuló menekülthullám feltartóztatását célzó egyezmény és a török állampolgárok schengeni vízummentessége egy megállapodás csomag részét képezik.

“Amennyiben negatív választ kapunk az EU-tól, úgy jogunk van felülvizsgálni, vagy felfüggeszteni ezeket az alkukat” – mutatott rá Cavusoglu. Hangsúlyozta: “az Európai Uniónak meg kell adnia vízummentességet, amelyet népünk megérdemel”.

Az alkotmánymódosításról április 16-án tartanak népszavazást Törökországban, a kampány alatt azonban erősen megromlottak Ankara kapcsolatai az Európai Unióval. Törökország már korábban is a menekültügyi egyezmény felmondásával fenyegetett.

A török-uniós egyezmény értelmében Ankarának 72 kritériumnak kellett volna eleget tennie a vízumliberalizáció elnyeréséhez. Törökország a feltételek túlnyomó többségét teljesítette, de a legfőbb kritériumot, egy Brüsszel szerint túl tágan értelmezett török törvény enyhítését kizárta. A jogszabály nemcsak a merénylőket és a terrorszervezetek tagjait, hanem azok közvetett támogatóit is bünteti.

Kommentek:

Top 0