• Sport

Már a második belga kerékpáros halt meg néhány nap alatt

Meghalt Daan Myngheer, egy belga kerékpáros, miután egy korzikai versenyen szívrohamot kapott. A sportoló mindössze 22 éves volt. Rövid időn belül ő második belga kerékpáros, aki meghal, a hétvégén Antoine Demoitie verseny közben szenvedett halálos balesetet.

Fotó: Europress - DIRK WAEM / Belga / AFP

Fotó: Europress - DIRK WAEM / Belga / AFP

Daan Myngheer szombaton állt rajthoz a korzikai Crirerium International versenyen, ahol az első szakaszon rosszul lett, megállt, majd azonnal kórházba vitték. A halál tényét hétfőn megerősítették, a 22 éves belga kerékpáros szívrohamot kapott verseny közben, az életét az ajacciói kórházban nem tudták megmenteni.

A Roubaix Lille Metropole csapat közleményben jelentette be a tragikus hírt:

Daan a napokban lett volna 23 éves, és úgy halt meg, hogy azt csinálta, amit a legjobban szeret, kerékpározott. Az utolsó versenyét úgy vesztette el, hogy bajnokhoz méltóan küzdött. Március 28-án, hétfőn meghalt az ajacciói kórházban. Együttérzésünkről biztosítjuk a szülőket, a testévért és az egész családot.

Vasárnap egy másik belga kerékpáros halt meg, Antoine Demoitie a Gent-Wegelgem verseny közben szenvedett balesetet, miután ütközött egy motorral. A balesetben több kerékpáros is elesett, de a belga versenyző egy motorral ütközött, és a kórházba szállítás után már nem tudták megmenti.

A közösségi médiában olyan sztárok fejezték ki együttérzésüket, mint a kétszeres Tour de France győztes, Chris Froome, vagy épp Mark Cavendish, akinél senki nem nyert több szakaszt a francia versenyen.

Top 0