• Kultúra
Verasztó Annamária
Verasztó Annamária

"A forgatás is olyan volt, mint egy vígjáték"

Elsőre vették fel a Színművészeti Egyetemre, színházi feladatai mellett folyamatosan hívják forgatni, mégis azt mondja: soha nem tudná hátradőlve élvezni a sikert, mindig a fejlődés lehetőségét keresi. Törőcsik Franciskával január 21-én bemutatott új filmje, a Gondolj rám kapcsán beszélgettünk szerepekről, színészetről, a saját értékrend fontosságáról a pályán.

Törőcsik Franciska

Törőcsik Franciska

Fotó: Mészáros Annarózsa

Hogy talált Önre a medika szerepe Kern András új filmjében?

A castingra először, azt hiszem, nem is kellett semmit megtanulni: tulajdonképpen csak egy találkozás volt. Kaptam egy feladatot: egy szituációt kellett eljátszanom Kern Andrással. Fel tudtam szabadulni a jelenetben, öröm volt Andrással improvizálni. Jól éreztem tehát magam, de azt nem tudtam, hogy mire kíváncsiak ezen a castingon. Aztán felhívtak, hogy benne vagyok a kettőben, akik közül választanak, de még várni kell a döntésre. Végül döntöttek, és megtudtam, hogy én fogom játszani a szerepet, örültem nagyon.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Kern András még műtéteket is megnézett, hogy hiteles legyen a filmben. Ön hogyan készült a szerepére? Úgy tudom, sok orvos van a családjában: ők segítettek eligazodni a kórházi közegben?

    Vicces, mert már másodszor játszottam medikát. Sok idegen kifejezés volt a szövegemben, de nagyon kézenfekvő volt a megoldás, hogy hogyan tudjam meg ezeknek a jelentését. A szüleimtől kérdezgettem, hogy ez mit jelent, az mit jelent: próbáltam így elsajátítani a szöveget, magamévá tenni ezeket az idegen kifejezéseket, mert az nagyon érződik, ha egy színész nem tudja, hogy igazából mit jelent az, amit mond.

    Én úgy éreztem a fiatal doktornő karakterével kapcsolatban, hogy a tisztasága, romlatlansága erkölcsi alapot ad ahhoz, hogy véleményt mondjon a főhős viselkedéséről. Lehet ő egyféle élő lelkiismeret?

    Ez pontosan így van. A dramaturgiai jelentősége ennek a szerepnek az, hogy egyfajta visszajelzést adjon arról, ahová eljut ez az orvos, összevetve azzal, ahonnan elindult. Nagyon irigylésre méltó élete van, mielőtt megtudja, hogy beteg: a fiatal medikák rajonganak érte, de közben megvan a tartása is, hogy ilyesmiért ne bontsa meg a teljesen érvényes házasságát. Magasról indul a Doktor úr, így tud aztán nagyot bukni. A medika és az orvos kapcsolata szigorúan csak egy plátói vonzalom, elsősorban a medika részéről. Talán pont emiatt hangzik jobban a szájából: „Igen, én felnéztem magára, és nagyon nagyot csalódtam”. Van egy jelenet, ami, ha jól tudom, nem került be a filmbe: amikor Borlai doktor bekopogtat a medikához, hogy nála akar lakni pár napig. Beköltözik hozzá, és ez a néhány nap is hozzátesz a csalódásához.

    A résztvevők korábban azt mondták, nagyon jó hangulatú volt a forgatás. Voltak emlékezetesebb momentumok? Milyen volt összességében a légkör?

    A jó hangulat egy része szerintem Andrásnak köszönhető, mert kevesen rendelkeznek olyan humorérzékkel, mint ő. Ha volt is feszültség a forgatáson, annak mindig elütötte az élét egy-egy szellemes megjegyzéssel, ezáltal néha a forgatás is olyan volt, mint egy vígjáték, tulajdonképpen abból is lehetett volna forgatni egy filmet. Számomra tehát két film forgott egyszerre.

    A Gondolj rám legkisebb szerepeit is híres színészek játszották, különösen feltűnő ez például a műtős jelenetben. A forgatáson is érződött ez?

    Igen, ez abszolút érződött, jó volt így dolgozni. Nyilván ezért is választotta András ezeket az embereket. A legtöbb színész közeli kapcsolatban van vele, hozzátartoznak az életéhez, a pályájához. Teljesen érthető módon azért ezekre az emberekre bízta a nagyobb szerepeket, mert ismeri őket, tudja, mire képesek. Bennem is egyébként a műtétjelenet forgatása maradt meg leginkább. Nagyon-nagyon meleg volt odabenn. Volt egy automatikusan nyíló ajtaja a műtőnek: gyakorlatilag én voltam a szellőztetés-felelős, állandóan nyitogattam, hogy kicsit több levegő legyen. Úgy láttam, hogy mindannyiunknak segített ez az óriási meleg, mert hozzátett ahhoz a feszültséghez, amit egy műtét jelenthet az orvosok és nővérek számára. Szerintem jobban működött attól a jelenet, hogy mindenki ennyire nyúzott volt a melegtől.

    Nem egy szokványos, naiv fiatal lány a medika karaktere, van benne határozottság, gerincesség. Ez több szerepében is megfigyelhető, például a Swingben játszott, kezdetben bátortalan lányról is kiderül, milyen komoly igazságérzete van, és nem hagyja magát elnyomni. Játszotta Édes Annát is, akiben a felszín alatt komoly indulatok forrnak. Ön is úgy érzi, hogy gyakran bíznak Önre ilyen szerepeket?

    Ezt külső szemmel biztosan könnyebb átlátni. Az ember minden szerepét valahogy saját magán keresztül formálja meg. Ettől lesz egyedi egy-egy alakítás, mert az ember csak a saját élményeit, életét, érzéseit, tapasztalatait tudja felhasználni, persze kiegészülve a rendező tapasztalatával, illetve azzal, hogy mit hoz ki belőle a partner, és így tovább. Nagyon sok mindenen múlik egy szerep megformálása. Lehet mondani, hogy az alkat mindig valamire predesztinálja az embert. Szerencsére azért volt már rá bőven példa, hogy nem arra a szerepre kértek fel, ami esetleg, úgymond, „adódott volna”. Bár ez sem ilyen egyszerű, mert, ha megfigyeljük, minden szerep nagyon árnyalt tud lenni, csak az emberen múlik, hogy mit hoz ki belőle. Természetesen vannak dolgok, amik a drámából fakadnak, és nem lehet őket megerőszakolni, felülírni azzal, hogy a színész még többet akar belőlük kihozni, de valamennyire azért magából fogalmaz az ember.  De végül is a feladata az, hogy azt az adott szerepet játssza el, és amennyire lehet, a saját személyiségéből dolgozzon: saját tapasztalatából kiegészítse, megértse, hogy ki az, akit játszik. Akkor pedig nyilván van valamiféle azonosság a szerepek között.

    A Veszettek című filmben egy roma lányt játszik, akinek a szerelme egy kétes eszközökhöz nyúló rendvédelmi szervezethez csatlakozik. Fontos vállalás volt ezzel a filmszereppel egy társadalmi ügy mellé is odaállni?

    Igen, kifejezetten jó érzés volt, hogy egy ilyen, szerintem abszolút fontos ügyben egy olyan oldalra állhattam, ami az én értékrendemhez közelebb van. Bár ez a film azt a folyamatot is megmutatja, hogyan lehet belekerülni, kiszolgáltatottság vagy rossz családi háttér révén, olyan dologba, amiről az ember nem is gondolná, hogy megtörténhet vele. Örültem, hogy játszhattam benne, és remélem, hogy volt, akinek ez jelentett valamit, vagy hozzáadott az életéhez. Én azt nem követem soha, hogy a filmeknek, amikben játszom, mekkora a nézettsége, vagy mit írnak róluk a kritikák. Jobban érdekel az, hogy egyes emberek, akik nekem fontosak, mit gondolnak róla. Köztudott dolog, hogy ezt a filmet nagyon kevesen nézték meg, és voltak, akik a témafelvetését sem találták elég bátornak. Én, amikor még mindezt megelőzően megnéztem a Veszetteket, egy működő, izgalmas filmet láttam, amiben persze, lehetnek hibák. Ha másnak nem tetszett, azt természetesen megértem. De szerintem jobb sorsot érdemelt volna ez a film.

    Legutóbb Mészáros Márta készülő új filmjében, az Aurora Borealisban forgatott. Erről mennyit szabad elárulni?

    A cselekményt azért nem akarom elmondani, mert egy nagyon csavaros, bonyolult, izgalmas történetről van szó. Mondjuk, egy ilyen filmnél nyilván nem tudja az ember lelőni a poént, ez nem egy krimi. De mégse venném el azoktól a nézőktől az élményt, akik szűz szemmel szeretnék nézni. Ez egy összetett, sok szempontból nehéz szerep. Egy olyan nő életéről szól, aki rengeteg megpróbáltatáson megy keresztül. A második világháború utáni felfordulás nyilván minden emberre hatással volt, a nőkre máshogyan, mint a férfiakra. A film arról szól, hogy a múltbéli hazugságok, megpróbáltatások hogyan hatnak ki a jelenre, lehet-e hazugságban élni. Bemutatja egy nő életét a múlt század közepén: hogy milyen nehézségei voltak, hogy a háború és az utóhatásai mit okoztak az emberek életében.

    Manapság - hangsúlyoznom kell, sajnos, hogy itt, Európában - szerencsére nem mindennapos, milyen az, amikor az embernek a szerelmétől kell megválnia, vagy a legjobb barátját elveszíti, de akkor ez napirenden volt a történelmi helyzet miatt. Talán éppen ezért segít majd a film az empátia kialakításában azokkal szemben, akik ez elől menekülnek most. Konkrétan az a történet, amiben én játszom, 1952/53-ban játszódik, aztán a mában folytatódik, ahová kihatnak a hazugságok, amiket Mária, akit játszom, egész életében próbál eltitkolni. Bizonyos szempontból ez érthető, mert az ember sokszor még egy egészen kis kudarcról sem szívesen beszél, még a hozzá legközelebb álló embereknek sem.

    Annyit azért biztosan elárulhatok, hogy a történet szerelemmel kezdődik, Mária a szerelmével elhatározza, hogy nyugatra szöknek Magyarországról. A párja ugyanis arisztokrata családból származik, akiket ezekben az években sok esetben vidékre költöztettek, és megnehezítették az életüket. A fiúnak vannak külföldi rokonai, a lány pedig úgy dönt, hogy elmegy vele, és otthagyja a szüleit. Ez egy óriási döntés számára, mert nagyon jó kapcsolata van a szüleivel. Külföldön aztán sok helyzetben egyedül találja magát, és rengeteg minden történik vele, amit később majd a saját családjának nem tud bevallani, a titkairól csak egy barátnője tud. Ez egy nagyon komoly barátság, amit ugyanúgy lehet tekinteni akár szerelemnek is, ugyanannyira életre szól. Ezt a lányt az osztrák Eva-Maria Prosek, egy színészileg és emberileg is nagyon intelligens színésznő játszotta. Igazi találkozás volt ez, nemcsak a szerep szerint, hanem az életben is.

    Törőcsik Franciska az Aurora Borealis című filmben. Fotó: filmteam.hu

    Törőcsik Franciska az Aurora Borealis című filmben. Fotó: filmteam.hu

    Azt kell mondanom, jó nehéz feladat volt ez, de örültem a kihívásnak. Sűrű volt a szerep is, a forgatás is: gyakorlatilag mind a 15 napomra nagyon nehéz jelenetek jutottak. Ez színészileg is egyfajta állandó felkészültséget jelent, illetve egy nagyon szélsőséges jelenlétet követel meg. Nem engedhettem meg magamnak, hogy kiengedjek, nem voltak lazítós jelenetek.

    Voltak korábban próbáik?

    Mészáros Mártával úgy alakult, hogy amikor a castingon találkoztunk, egy jelenet után közölte, hogy szeretne velem dolgozni. Lehet, hogy ez szimpátia volt, lehet, hogy meglátott valamit bennem: nem tudom. Ezek után a fiú szereplőt már hozzám kereste, bizonyos szempontból már ez is próba, ismerkedés. Természetesen megnéztem korábbi munkáit, különösen, mivel egy ilyen nagyszerű alkotóról van szó, de nagyon fontos, hogy az ember ne csak a filmeken keresztül lássa, hogy az illető hogyan gondolkodik, hanem a közös munkák által is. Sok próba volt, ami szintén könnyebbséget jelentett. Eva-Maria Proseknek nagyszerű meglátásai voltak, sokat beszélgettünk a szerepről, a másik közvetlen partnerem, egy lengyel színész, Leslaw Zurek pedig egyszer direkt azért repült Magyarországra, hogy próbáljon velünk. Partnerem volt még Wunderlich József is, aki az osztálytársam volt, így már rengeteget dolgoztunk együtt korábban. Édesapámat a filmben Gáspár Tibor játssza, aki már játszotta az apámat korábban, édesanyámat pedig Czinkóczi Zsuzsa, aki szintén fantasztikus tehetségű ember, nagyon örültem, hogy találkoztam vele. Márta nagy szabadságot adott nekem, arra volt kíváncsi, hogy én mit gondolok a szerepről. Csak a fő irányokat adta meg, és onnantól kezdve mindent rám bízott. Ez néha nehéz, de jó érzés is volt, hogy nem csak pontos instrukciókat kellett végrehajtanom.

    Általában mit értékel jobban: az improvizáció lehetőségét, a szabadságot, vagy a biztonságot adó instrukciókat?

    Ez nagyon változó. Szerintem minden színész szereti, ha szabadságot kap. Nekem eleve fontos az, hogy érezzem: kíváncsiak rám. Ha nem érzem ezt, akkor leblokkolok, bezárulok. Ez a legnagyobb kihívás, de én azokat a rendezőket tartom igazán nagyra, akik tényleg úgy tudnak, szép hasonlattal élve, játszani egy színészen, mint egy hangszeren. Nyilván egy-egy pontos instrukció, pláne, ha találó, sokat tud segíteni, én nagyon hálás vagyok az értelmes, okos, jó időben megadott információkért, instrukciókért. Az is egy művészet, hogy egy ilyen mikor hangzik el a rendezőtől. Van olyan gondolat, amit később is elég megosztani egy rendezőnek, ahelyett, hogy rögtön az elején támadná le vele a színészt. Olyankor az embernek nincs is ideje kibontakozni. Személyfüggő, hogy egy rendező hogyan lövi be ezt az időt, vagy ráérez-e bizonyos emberekre, de nyilván a színészen is múlik, hogy ő is ráérezzen a rendezőre. Ez egy nagyon érzékeny kapcsolat. Hogy egy példával éljek, Horváth Csaba például nagyon pontosan meghatározza a színészek mozgását, gyakorlatilag megkoreografálja. Ott nincs mit hozzáfűzni, hiszen ő ért a mozgáshoz, és ez szerintem egy színészt nagyon fel tud szabadítani, mert onnantól kezdve csak a gondolattal kell foglalkoznia, nem kell azon törnie a fejét, milyen külső formát adjon a gondolatnak. Jó, ha vannak fix dolgok, mert amikor nagyon nagy a szabadság, akkor az ember kicsit tanácstalan, kell a visszajelzés.

    Említette Horváth Csabát, a székesfehérvári Vörösmarty Színház rendezőjét. Ön ennek a társulatnak a tagja: mindig felsőfokban beszél a színházról. Van most ott kiemelkedően kedves szerepe?

    Minden szerepemben mást szeretek. Minden darab értelemszerűen teljesen más stílust igényel, és mindenféle szerepkörbe van lehetőségem belekóstolni. Játszottam már Margaritát A Mester és Margaritában, a Balfácánt vacsorára című vígjátékban nimfomán spiritualistát, nemrég pedig a Csókos asszonyban voltam Kató, ami gyakorlatilag egy operettprimadonna szerep. Az a poén egy vidéki színháznál, hogy mindenféle műfajt kell játszani. Katóka szerepe például számomra éppen jókor jön, mert 1-2 éve azt mondtam volna, hogy azért ez még nagy falat. De most éppen azt éreztem, amikor ezt a szerepet megkaptam, hogy már el tudom énekelni. Persze, rengeteget készültem rá az énektanárommal, Berecz Beával is.

    Változó, az adottságoktól függ, hogy ki mikor érik be, de nekem most nagyon jólesett eljátszani, elénekelni ezt a szerepet. Az is jó volt, hogy az előadást egy olyan ember rendezte, Hargitai Iván, akivel már rengeteget dolgoztam együtt, az Édes Annát is ő rendezte. Az a nagyszerű egy társulatban, hogy az embereknek már van egy közös nyelve, van közös hivatkozási alap, nem kell mindig mindent elölről kezdeni. Most Opheliát is játszom a Hamletben, ahol a szereposztás sem hétköznapi: László Zsolt, Varga Mária, Cserhalmi György, Gáspár Sándor, és még sorolhatnám. Izgalmas ezekkel a kollégákkal együtt játszani, ebből rengeteget lehet tanulni. Az évadban még A velencei kalmárban vagyok, Nerissát játszom. Megint nem azt a szerepkört kaptam, amit szoktam, és ez motiváló. Aztán vár még rám Musiltól a Rajongók: tulajdonképpen inkább filozófia ez a darab, nem egy hétköznapi dráma, így az sem egy szokványos dolog lesz, hanem valami nagyon más, mint amiket eddig játszottam. 

    Kívülről mesébe illő sikertörténetnek látszik a pályája. Belülről hogyan látja ezt?

    Szerintem bajban lennék, ha én, mondjuk, esténként otthon ücsörögnék, és azt érezném, hogy egy tündérmesébe csöppentem, és ez milyen jó, kapásból azért is, mert ez sosem igaz így. Ha az ember szeretne fejlődni, hajtja a kíváncsiság, ahhoz hozzátartozik az, hogy néha azt érzi: nem sikerült valami, vagy a döntései nem voltak a legjobbak. Fontos a kételkedés. Azt pedig muszáj valahogyan, ha nem is könnyű, elfogadni akkor, amikor az ember felmegy a színpadra, hogy nem fog mindenkinek tetszeni. Ettől függetlenedni kell, mert ha az ember egyszerűen belegebed, akkor is lesz valaki, akinek nem fog tetszeni! Muszáj, hogy valahogy kialakítsam a saját értékrendemet.

    Az egyetemen nagyon jó tanáraink voltak, sok az olyan aranyköpés, ami ott van az életünkben, és nem felejtjük el soha. Zsótér Sándor mondta egyszer nekünk: „Azt se higgyétek el, ha valakinek tetszik, amit csináltok, és azt se, ha nem tetszik”. Ez nagyon találó mondat. Az embernek muszáj a maga mércéjét kialakítania, mert ha mindig a külvilágra figyel, hogy most éppen sikere van-e, akkor előbb-utóbb csak kudarcok fogják érni. Tehát nem is szeretnék az életemre úgy nézni, mint egy karriertörténetre, inkább úgy élem meg, hogy van hová fejlődni, van mit csinálni. Ez persze egyértelműen nehezebb, mint hogyha csak hátradőlnék, és élvezném az életet. Majd hosszú távon eldől, hogy jól tettem-e, hogy így volt-e jobb élni, vagy úgy. Az is lehet, hogy sose fog kiderülni, de az biztos, hogy én csak így tudom csinálni, ahogy csinálom.

    Kern András Gondolj rám című filmjéből itt látható az előzetes:

    Top 16