• Külföld
Faktor

A brüsszeli repülőtéren dolgozott évekig az egyik robbantó

Öt éven keresztül a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren dolgozott Najim Laachraoui, az egyik terrorista, aki a márcus 22-én felrobbantotta magát ugyanott, tudta meg a VTM flamand nyelvű belga közszolgálati televízió. Titkos iszlám imaszobát is találtak.

A csatorna névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva közölte, hogy a terrorista 2012 végéig az egyik külsős cég alkalmazottjaként dolgozott a repülőtéren, néhány hónappal később pedig már Szíriába utazott, hogy csatlakozzon a harcokhoz. A VTM szerint a terrorista a repülőtéri munkája miatt jó ismerhette az ottani biztonsági intézkedéseket.

Korábbi hírek szerint Najim Laachraoui 2009 és 2010 nyarán egy-egy hónapon át az Európai Parlament brüsszeli épületében látott el takarítói feladatokat egy külső cég alkalmazottjaként diákszerződéssel.

Fotó: Europress / Patrik Stollarz - AFP

Fotó: Europress / Patrik Stollarz - AFP

A VTM szerint a Zaventem repülőtér alagsorában nem sokkal a brüsszeli robbantások után felfedeztek egy rejtett imaszobát, ahol a "légikikötő radikális alkalmazottai találkoztak és imádkoztak titokban". A helyiséget ezt követően bezárták.

A La Libre Belgique című újság korábban azt közölte, hogy akár ötven, az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezettel szimpatizáló és szélsőséges nézeteket valló alkalmazott is dolgozhat a brüsszeli nemzetközi repülőtéren.

A belga szövetségi ügyészségnél azt mondják, hogy nem tudnak semmit arról, amit a tévécsatorna állít, így sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudják.

A 24 éves, marokkói származású belga állampolgár Najim Laachraoui 2013-ban csatlakozott az Iszlám Államhoz, és aktívan részt vett a harci cselekményekben egészen addig, amíg meg nem sebesült a lábán. A fiatal férfi ekkor úgy döntött, visszatér Európába, hogy ott hajtson végre merényleteket. Laachraouinak a brüsszeli mellett a tavaly novemberi párizsi terrortámadásokhoz is köze volt a hatóságok szerint.

A brüsszeli terrortámadásokban (a repülőtéren és a metróban) három öngyilkos terroristán kívül 32 ember halt meg, és több mint 300-as megsérültek.

Top 0