• Autó
Faktor

A bontós szakma nagy öregje a szegedi Dobó József - 1. rész

Kiterjedt nemzetközi kapcsolatai vannak a szegedi Roncsautó Kft.-nek: a japán autóbontós szövetség is minden héten küldi nekik a hírlevelet. Ha kell, más földrészről is beszerzik az kért alkatrészt - és haladnak a korral: tanulják a hibrid- és villanyautók bontását.

Dobó József 1954-ben született Szegeden. Egy gyereke és egy unokája van, pontosabban jön már a második is, aki márciusban érkezik és ugyancsak fiú lesz. A szakmunkásképző után géppari technikumba járt - az iskola mellett kezdett el birkózni, s nyert két magyar bajnokságot -, később mesterlevelet szerzett.

Fotó: Autószektor

Fotó: Autószektor

A Roncsautó Kft. alapítója huszonhét éve hozta létre családi vállalkozását. Előtte volt egy hasonló, harmincévesen, autószerelőként vágott bele, és akkor még nem tudta, jövedelmező lesz-e vagy sem. Bontós szakma sem igazán volt, mondjuk autóalkatrész sem nagyon. 400-on kezdték, ma 40 ezer négyzetméteren dolgoznak és több mint ezer jármű fér el náluk.

EZT IS AJÁNLJUK:

    – Bejártam az egész világot, a szakmában mindent elértem, elégedett ember vagyok, már csak egyetlen dolgot szeretnék, Magyarországra hozni az autóbontó-szakma krémjét egy konferenciára – nyilatkozta 2015-ben a helyi napilapnak, a Délmagyarországnak, mely újság évekkel korábban környezetvédelem kategóriában Presztízs-díjjal is kitüntette.

    Fotó: Autószektor

    Fotó: Autószektor

    Rákérdeztünk, hol tart vállalása, vágyálma? Egyszer, szűk 10 évvel ezelőtt volt már Szegeden a nemzetközi bontós szakma, onnan jött az ötlet. - 2015-ben USA-ban jártunk, Phoenixben, ott azt vetette fel az amerikai elnök, hogy majd kelet-európai országban is legyen egy találkozó. Ez még nem ment el, de eddig nem találtam hozzá elég lelkes partnert – mondja a Roncsautó ügyvezetője. Kiderült, azért ennek költsége is van – bár alapvetően mindenki fizeti a maga részét.

    Ezeken a rendezvényeken ott van a nemzetközi szakmai krém, első nap előadások vannak, a másodikon pedig a kerekasztal a program. Járt már Japánban Ausztráliában is, sok tapasztalat szerezhető, és olyan kapcsolati tőke alakítható ki, ami hosszú évekre meghatározó lehet az üzleti életben.

    Fotó: Autószektor

    Fotó: Autószektor

    - Előfordult, hogy Indiába adtunk el alkatrészt, egy AMG Mercedeshez első lökhárítót, ez nagy kuriózum volt, és az angol partnertől szereztük meg, ez a Car Transplant LTD – mondja Dobó József. Persze a magyarok is vesznek Ford Mustangokat, és náluk keresnek hozzá alkatrészt. Előfordult, hogy ezt csak Amerikából sikerült beszerezniük.

    A cikk folytatását elolvashatja az Autószektor oldalán.

    Kommentek:

    Top 16