• Pénz
Faktor

A bankszövetség keresetet nyújtott be a 4 milliárdos büntetés ellen

A Magyar Bankszövetség hétfőn benyújtotta hivatalos bírósági keresetét, amelyben megtámadja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által a BankAdat adatbázis miatt kiszabott 4 milliárd forintos büntetést. A Bankszövetség úgy véli, hogy a BankAdathoz kapcsolódóan nem történt jogsértés.

A versenyhatóság szerint a bankszövetség a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. közreműködésével 12 évig a verseny korlátozásával működtette a "BankAdat" adatbázist. Ez sérti mind a magyar, mind az uniós versenyjogi szabályokat.

Kovács Levente, a szervezet főtitkára azt mondta, a keresetben elsődlegesen arra kérik a bíróságot, hogy változtassa meg a GVH határozatát, és állapítsa meg, hogy nem volt jogsértés, valamint kérték a büntetés végrehajtásának felfüggesztését.

Azt is mondta, a BankAdat rendszer létrehozása az akkori jogi környezetnek megfelelő és szakmailag indokolt volt. Az adatbázisban kizárólag múltra vonatkozó információk kezelése valósult meg.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Szerinte az Európai Bizottság iránymutatása a horizontális együttműködési megállapodásokra vonatkozóan világos, az információcsere csak akkor tekinthető egyértelműen versenykorlátozó célúnak, ha az jövőben tervezett árakra vagy mennyiségekre vonatkozó egyéni adatok versenytársak közötti cseréjében nyilvánul meg - írja az MTI.

    A BankAdat nem tartalmazott árazási információkat, ügyféladatokat, és banktitkokat sem. A rendszer működése során adatait felhasználták a gazdasági tevékenységgel foglalkozó minisztériumok és más hatóságok is.  

    Kovács Levente szerint a Magyar Bankszövetség közzétette honlapján a BankAdat teljes adatstruktúráját.

    Top 16