• Krimi
Faktor

61 éves madame adta ki két prostituáltnak a lakását

A lakás tulajdonosaként a nő úgy engedte ott élni két ismerősét, hogy azok a prostitúciós tevékenységükért járó pénz egy részével fizettek érte.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat K. Lászlóné 61 éves salgótarjáni lakossal szemben prostitúció elősegítése miatt.

A nő 2016. augusztus vége óta Budapest V. kerületében, egy Balaton utcai lakást adott ki két ismerősének, akik itt pénzért szexuális szolgáltatást nyújtottak férfiaknak. A "lakbért" pedig egy megállapodás alapján a két nő a prostitúcióból szerzett bevétel egy részével fizette.

A rendőrök pénteken 14 órakor házkutatást tartottak a lakásban, ahol az egyik ott lakó nő éppen "dolgozott", az ingatlanban pedig készpénzt, füzeteket, naptárt, feljegyzéseket és gumióvszert találtak.

A nyomozók a helyszínen a lakás tulajdonosát, valamint a két „bérlőjét” elfogták, majd előállították őket a kerületi kapitányságra. Közülük K. Lászlónét gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség kezdeményezi a nő gyorsított eljárás keretében történő bíróság elé állítását - írja a police.hu.

Kommentek:

Top 0