• Tudomány

60 éves a mikrohullámú sütő

Pattogatott kukorica készítése, ebédmaradék felmelegítése, fagyasztott étel gyors felolvasztása – az eszközt, amelyet ezekhez használunk, ma 60 éve mutatták be először. Igaz, akkor még a mikrohullámú sütő hosszú évekig luxusterméknek számított.

Fotó: Europress / Hulton Archive - AFP

Fotó: Europress / Hulton Archive - AFP

A feltalálását a II. világháborúnak és egy amerikai mérnöknek, Percy LeBaron Spencernek köszönhetjük. A férfi ugyanis az amerikai hadügyminisztérium egyik partnercégének alkalmazottja volt és radarkészülékek fejlesztésén dolgozott. Az egyik kísérlet során azonban a mikrohullámok megolvasztották Spencer zsebében a cukorkát – ez pedig elindította a mérnököt a mikrohullámú sütő megtervezésének útján.

Az első Spencer-féle mikró már 1945-ben elkészült, mégis tíz évet kellett várni arra, hogy megjelenjenek a piacon az otthoni felhasználásra szánt készülékek. Az első, hűtőszekrény méretű és 340 kilós Radarange nevű mikró egy étterembe került, majd a kísérletezések hamar meghozták a kicsit kisebb, szintén nagyüzemi konyhákba szánt darabot, amely 3000 dollárba, azaz mai árfolyamon körülbelül 5,5 millió forintba került. Nem sokkal később a gyártó, a Raytheon eladta a licencjogokat a Tappan cégnek.

Fotó: Europress / Roy Stevens - Getty Images

Fotó: Europress / Roy Stevens - Getty Images

1955. október 25-én, pontosan 60 évvel ezelőtt pedig a Tappan bemutatta az első olyan mikrohullámú sütőt, amelyet végre családok is használhattak az otthonukban – ha elég pénzük volt. A készüléket ugyanis közel három millió forintért lehetett megvenni, és csak tizenkét év múlva, 1967-ben volt nagyobb áresés: akkor 850000 forintba került egy mikró. Nem csoda, hogy az eladások csak az 1970-es évektől indultak be, eddigre sikerült kikísérletezni egy mérsékeltebb ár-érték arányt annál a háztartási eszköznél, amely ma már az amerikai konyhák 90%-ának része.

Top 0