• Külföld
Faktor

38 év után végre szilárd ételt ehet ez a férfi

Még gyerekként szenvedett balesetet, nem tudta kinyitni azóta a száját. Most végre megműtötték.

Alig volt egyéves Rajendra Panchal, amikor arccal előre esett. A baleset következtében állkapocsízületi merevség alakult ki nála. Az indiai Pune városába való fiú ennek következtében 38 éven keresztül csak pépes ételt tudott magához venni, ugyanis csak másfél centire nyílt a két ajka. Akkoriban a szüleinek nem volt pénze a felettébb drága sebészi beavatkozás végrehajtására, így nem kezelték a gyereket - írja a Daily Mail.

A helyzet azért változott meg, mert tavaly dr. J. B. Garde szájsebész és fogász ingyen felajánlotta a segítségét a férfinak. Panchal ugyanis erős fogfájásra panaszkodott, aminek következtében Garde és csapata kénytelen volt egy komolyabb műtétet végrehajtani azért, hogy lássa, vajon mi van odabenn, vagyis fogfájós beteg szájüregében.

Amit látott, meglepte, de nem adta fel, mert a koponyacsont egy kisebb részének megolvasztásával elérte, hogy Panchal immár négy és fél centire tudja nyitni a száját. Ezzel lehetővé vált egy sor fogműtét végrehajtása, és a férfi étkezése is alapvetően átalakult. Végre szilárd főztöt is könnyen fogyaszthat, és úgy képes beszélni, ahogy a többség.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A december 21-én végrehajtott, több mint négyórás műtét alapvetően átalakította az életét, amiért Panchal nem tud eléggé hálás lenni.

    Kommentek:

    Top 16