• Belföld
Faktor

25 ezer betöltetlen munkahely van az iparban, a kisvállalkozások járhatnak pórul

Ebben a játszmában a kis- és középvállalkozások húzzák majd a rövidebbet.

Több mint 25 ezer álláshely betöltetlen az iparban a tervezett nagyberuházásoknál pedig több ezer fős létszámbővüléssel számolnak. Padlóra kerülhet a magyar kis. és középvállalati szektor, ha a multik elszívják a munkaerőt — erről számolt be a Népszava.

A lap szerint a Magyar Nemzeti Bank összefoglalójában az áll, hogy az elmúlt években bejelentett, összességében 2097 milliárd forint értékű nagyberuházásokat végrehajtó cégek több mint 15 ezer fős létszámbővüléssel számolnak. Ennek forrásait azonban sem a munkaadói, sem a munkavállalói képviseletek nem látják.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke azt mondta a lapnak: a tervezett beruházások valójában nem 15 ezer új, hanem 15 ezer másmilyen munkahelyet hoznak majd létre. Szerinte a beruházó cégek valóban képesek lesznek 15 ezer fővel bővíteni dolgozói létszámukat, de csak úgy, hogy 15 ezer másik magyarországi munkahely megszűnik. Ebben a játszmában pedig a kis- és középvállalkozások húzzák majd a rövidebbet.

Kommentek:

Top 0