• Külföld
Faktor

25 éve indult a Sivatagi Vihar: az első Öböl-háború

Huszonöt éve ezen a napon kezdődött meg az Öböl-háború: a "Sivatagi Vihar" hadművelet keretében az amerikaiak által vezetett nemzetközi koalíció támadta meg Irakot. Az akciót hosszú és véres háború előzte meg Irak és Irán között, amit Kuvait iraki megszállása követett. Az öbölháború következményei a mai napig érezhetőek a Közel-Keleten és a világpolitikában is: ha ez nincs, elképzelhető, hogy a 2003-as iraki invázió sincs.

Az Öböl-háború történéseinek megértéséhez célszerű legalább 1979 februárjáig visszatekintenünk: ekkor győzött Iránban az iszlamista forradalom Khomeini ajatollah vezetésével, aki meghirdette a forradalom határokon túlra való kiterjesztését. Ebben pedig kulcsszerepet szánt volna a síita Iránnak. Az iráni tervek aggodalommal töltötték el az arab országokat, különösen az Iránnal szomszédos Irakot, és a térség vezető szunnita államát, Szaúd-Arábiát. Ezért a két ország 1979-ben biztonsági szerződést kötött egymással.

Khomeini ajatollah (Fotó: Europress - AFP/ Joel Robine)

Khomeini ajatollah (Fotó: Europress - AFP/ Joel Robine)

A térség ebben az időben amúgy is a világpolitika középpontjába került - emlékeztetett Harmat Árpád Péter a Történelem blogon -: 1979 decemberében kezdődött meg a Szovjetunió hosszan elhúzódó, sikertelen háborúja Afganisztánnal. Ennek nyomán Jimmy Carter kijelentette, az USA nem habozna erőt alkalmazni, ha egy külső hatalom megpróbálkozna a befolyása növelésével a térségben.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Az iraki-iráni háború

    Az iráni ambíciókra és a Szovjetunió, valamint az USA térségbeli aktivitására az arab vezetők közül Szaddam Huszein iraki elnök reagált a leghevesebben: azt javasolta a többi országnak, hogy az arabság védelmében ők is lépjenek fel agresszívabban. A javaslatot Khomeini ajatollah személye és országa elleni szervezkedésként értelmezte. Az egyre gyakoribbá váló határincidensek és Szaddam Huszein nyilatkozatai háborúhoz vezettek: 1980 szeptember 22-én Irak megtámadta Iránt.

    Az iráni Dezful városa egy iraki támadás után, 1984-ben (Fotó: Europress - AFP)

    Az iráni Dezful városa egy iraki támadás után, 1984-ben (Fotó: Europress - AFP)

    Az akció kezdetén az irakiak jelentős területeket foglaltak el, de az irániak ellentámadása után a frontok nagyon hamar megmerevedtek. Irak a háború finanszírozására 8 év alatt körülbelül 50 milliárd dollár kölcsönt kapott  - legnagyobb részét a vele szomszédos Kuvaittól. A háború Iránt is kimerítette, így mindkét fél elfogadta az USA nyomására, 1987 júliusában megszületett 598. számú ENSZ BT határozatot. Ez a feleket tűzszünetre, és az eredeti határvonalra történő visszavonulásra szólította fel.

    Szaddam Huszein próbálkozásai

    A háborúnak 300-400 ezer iraki és 600-800 ezer iráni áldozata volt. Az iraki gazdaság nagyon rossz helyzetben volt: a károk elérték a 10 milliárd dollárt, a külső adósság pedig a 70 milliárdot is. Huszein egy 1990 májusi arab csúcstalálkozón 10 milliárd dollár segélyt kért korábbi támogatóitól, például Szaúd-Arábiától és Kuvaittól, valamint a háború alatt kapott 30 milliárd dollár kölcsön teljes elengedését. Emellett azt is javasolta, hogy a kőolajtermelő országok senkivel sem egyeztetve határozzák meg az olajárakat – a javaslat felháborította az Egyesült Államokat.

    Huszein javaslatait az arab országok nem támogatták, ráadásul Kuvait fokozta kőolaj-kitermelését, és Huszein azzal is megvádolta az országot, hogy a határ-menti olajmezőkön Irak alól termel ki olajat. Miután Al-Szabah kuvaiti uralkodó elutasította a segély kifizetését, az iraki hadsereg 1990. augusztus másodikán lerohanta a nála sokkal kisebb Kuvaitot. Augusztus 8-án Huszein bejelentette Irak és Kuvait egyesülését. Az Arab Liga legfontosabb országai elítélték Irak akcióját, annak ellenére, hogy Huszein igyekezett összekötni a támadást az egész arab világot érintő kérdésekkel: megígérte a kivonulást, ha Izrael is ugyanígy tesz az általa megszállt palesztin területeken.

    Szaddam Huszein - a kép legszélén, balra - iraki katonák körében Kuvaitban, 1990-ben (Fotó: Europress - AFP)

    Szaddam Huszein - a kép legszélén, balra - iraki katonák körében Kuvaitban, 1990-ben (Fotó: Europress - AFP)

    Kuvait megszállása megrémítette a másik korábbi szövetségest, Szaúd-Arábiát is. Ezért megengedte, hogy a területén az USA katonai bázisokat építsen ki, így 1990 végére már félmillió amerikai és 200 ezer más nemzethez tartozó katona volt Szaúd-Arábiában. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa november 21-én elfogadott határozatában 1991. január 15-ig adott határidőt Iraknak a Kuvaitból való kivonulásra. Érdekesség, hogy mivel a határozatot a Szovjetunió is megszavazta, az ENSZ létezése óta ez lett az egyetlen szabályosan – az ENSZ BT összes tagja által támogatott módon – indított háború. A nemzetközi koalícióhoz az arab országok is csatlakoztak.

    A „Sivatagi Vihar”

    Miután Irak a megszabott határidőig nem vonult ki, 1991. január 17-én az amerikaiak és britek által vezetett szövetséges erők több hullámban megkezdték iraki célpontok támadását – a hadművelet a „Sivatagi Vihar” fedőnevet kapta. Az akció során a koalíciós repülők 100 ezer bevetés során 85 ezer tonna bombát dobtak le iraki célpontokra – itt vetettek be először olyan lézervezérlésű intelligens bombákat, amiket egy másik gépről irányítottak. Az irakiak válaszul Scud rakétákat lőttek a két legfontosabb izraeli városra, Haifára és Tel-Avivra, amiket sikerült semlegesíteni.

    Az öbölháború az új technológiák miatt új korszak kezdetét jelentette a katonai konfliktusok közvetítésében. A műholdaknak köszönhetően a korábbinál könnyebb volt nagy távolságokból élő képeket küldeni, és a média a hadsereg jóvoltából a bevetések során készített képekhez is hozzájuthatott. A CNN amerikai hírcsatorna ekkor lett ismert az egész világon. Ebben nagy szerepet játszott az, hogy a kezdődő amerikai légicsapásokat egy bagdadi szállodából közvetítették, és az irakiakkal kialakított jó kapcsolatnak köszönhetően később is a helyszínen maradhattak. A háborúban a médiát a hadsereg is a korábbiaknál tudatosabban használta. A vietnámi háború tanulságaiból okulva szigorúan szabályozták, hogy a gondosan kiválasztott újságírók miről számolhatnak be. Ezzel akarták megelőzni a háború-ellenes közhangulat kialakulását az Egyesült Államokban. Az élőben közvetített háborúnak köszönhetően az amerikai hadsereg vezetői - Colin Powell  és Norman Schwarzkopf tábornokok - szinte médiasztárok lettek. A vezérkari főnök Colin Powell aztán - az ifjabb Bush külügyminisztereként - nagy szerepet játszott a második Öböl-háború kirobbanásában.

    Célba talál egy francia vadászgépről ledobott bomba (Fotó: Europress - AFP/ Sirpa)

    Célba talál egy francia vadászgépről ledobott bomba (Fotó: Europress - AFP/ Sirpa)

    A légi előkészítés után 1991. február 24-én indult meg a szárazföldi akció. A több irányból érkező támadás hatására az iraki hadsereg alig száz órán belül összeomlott – még elit alakulata, a Köztársasági Gárda katonái is megfutamodtak vagy megadták magukat. Az irakiak erejéből csak annyira futotta, hogy visszavonulás közben több száz olajkutat gyújtottak fel. Irak február 26-án bejelentette, hogy kivonja csapatait Kuvaitból, de nem fogadta el az ENSZ-határozatokat.

    A harcok február 27-én értek véget – idősebb George Bush amerikai elnök ekkor jelentette be, hogy másnap érvénybe lép a tűzszünet. Március 2-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadta a tűzszünet feltételeit: a határozat értelmében Iraknak le kellett mondania Kuvaitról, és számot kellett adnia vegyi és biológiai fegyvereiről. Emellett kötelezték a külföldi foglyok elengedésére, és az anyagi és erkölcsi felelősség vállalására a megszálláskor okozott károkért.

    A háború hatalmas veszteségeket okozott az iraki oldalon. A halálos áldozatok számát 60 és 200 ezer közé teszik, miközben a szövetségeseknél ez a háromszázat sem érte el. A háborúnak sok civil is áldozatául esett – volt olyan amerikai légicsapás, aminek több mint 400 polgári áldozata volt, köztük 130 gyerek. A sok civil halálához valószínűleg az is hozzájárult, hogy az irakiak „élő pajzsként” használták az embereket– szándékosan stratégiailag fontos épületekben (gyárakban, bázisokon) rendeztek be óvóhelyeket, kórházakat.

    Magukat megadó iraki katonák (Fotó: Europress - AFP/ Mike Nelson)

    Magukat megadó iraki katonák (Fotó: Europress - AFP/ Mike Nelson)

    Máig tartó következmények

    Bár megtehették volna, a koalíciós erők nem döntötték meg Szaddam Huszein hatalmát, akinek így volt alkalma brutálisan leverni a háború idején fellázadó észak-iraki kurdokat, és a déli területeken élő iraki síitákat. A koalíció nem állt a felkelők mögé, mert végső soron neki sem volt érdeke Irak szétesése. A következő években állandóvá vált a feszültség Irak és a nyugati hatalmak között, az irakiak igyekeztek mindenben akadályozni az ENSZ fegyver-ellenőreinek a munkáját. Részben ezek az ellentétek tették lehetővé ifjabb George Bush számára, hogy – 2003-ban – édesapja után amerikai elnökként ő is háborút indítson Irak ellen – igaz, ezúttal sokkal kisebb nemzetközi támogatással, és mint később kiderült, valótlanul hivatkozva arra, hogy Irak tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik.

    Top 16