• Autó
Autószektor

25 év, 35 szolgálati kocsi - Horváth András portré (2. rész)

Negyed évszázada dolgozik a Porsche Hungariánál Horváth András: ő volt az aki levezényelte a kilencvenes években a vámadminisztrációs "rendszerváltást", részt vett az ország uniós csatlakozásával járó megannyi kihívás menedzselésében, és közben bő évtizede az óriáscég újautó logisztikájáért felelős. Portré egy mérnök-menedzserről, aki, ha teheti minden hétvégén útra kel veterán motorjai egyikével, és szívesen válik pilótává, pedig tart a repüléstől.

Horváth Andrást, aki 1993 óta dolgozik a Porsche Hungaria-nál, logisztikai vezetőként sem kerülték el a kihívások: 2007-től irányítja ezt a területet, vagyis nem sokkal kinevezése után ütött be a gazdasági válság. Ami persze logisztikai szempontból is maga a rémálom. A kereslet gyorsabban esett vissza, mint a gyártás, így a készletek hamar felduzzadtak. Olyannyira, hogy a Magyarországra érkező Volkswagenek, Skodák, Seatok, Audik, Porschék budaörsi lerakatára ki kellett tenni a megtelt táblát – miközben a kamionok és tehervonatok még újabb és újabb szállítmányokkal érkeztek. Végül új területek megnyitásával sikerült átvészelni a súlyos krízist. A rend aztán a válság múltával állt végképp helyre, de mint Horváth András szavaiból kiderül, szinte nincs olyan hét, hogy ne akadna valami extra nehezítő tényező munkájukban.

Forrás: Autószektor

Forrás: Autószektor

A megannyi érdekes eset közül azt emeli ki, amikor Magyarországon tartották az első generációs Skoda Octavia facelift világpremierjét. Erre az eseményre 140 autó érkezett a cseh gyárból „lábon” konvojban – közvetlenül a gyártósorról. A szervezés és a határon való beléptetés nem volt egyszerű és ugyancsak jól jött a vámos múlt, meg a kiterjedt kapcsolatrendszer. Ezzel együtt Horváth András azt mondja: ahogy akkor, úgy máskor sem „kértek szívességet”, büszke arra, hogy a Porsche Hungaria és dolgozói mindig „tiszta lapokkal” játszanak. Hogy ez mennyire fontos, azt épp az Octavia-tesztflotta esete mutatta meg. Két kocsit ugyanis összetörtek az újságírók a ringen, így azok nem „lábon” hanem teherautón mentek vissza Csehországba – ha nem lett volna minden hivatalos, akkor ez ugyancsak nagy bonyodalmat okozott volna.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Forrás: Autószektor

    Forrás: Autószektor

    A szakmai becsületet és tisztességet nem véletlenül említi Horváth András. Szerinte ugyanis ez az alapja annak, hogy valaki hosszú távon a posztján maradjon. És a logisztikai szakmával járó nem kevés stresszt, felelősséget miként lehet ilyen sokáig bírni? – kérdezzük. Horváth András úgy látja, ennek több feltétele is van. Mindenekelőtt az: kell egy jó csapat. Bármilyen hihetetlen, náluk mindössze egy hat fős szakembergárda felel azért, hogy a rájuk bízott évi 55 ezer autó időben eljusson a címzetthez. Csapatukban – amelyben, mint büszkén említi, a lánya is helyet kapott – a legújabb tag is több mint tíz éve dolgozik már, vagyis összeszokott gárdáról van szó. „Pontos, fegyelmezett, összecsiszolódott közösség a miénk, megbízhatunk egymásban, és itt még nem volt olyan, hogy bárki is megemelte volna a hangját” – enged betekintést a mindennapjaikba Horváth András. Mindemellett, hívja fel a figyelmet, a hosszú távú teljesítéshez elengedhetetlen, hogy a munkáltató minden szempontból professzionális hátteret biztosít számukra. És van még egy titok:

    Amikor reggel bemegyek az autótelepre, vagy az irodába, akkor az otthoni ügyek, gondok már nincsenek velem. És fordítva is igaz ez. Délután, este, amikor hazamegyek, akkor a munkahelyi ügyek maradnak az irodában. Így lehet napközben a feladatra koncentrálni, és este meg hétvégén feltöltődni, pihenni.

    Forrás: Autószektor

    Forrás: Autószektor

    S ha már a pihenés szóba kerül: Horváth Andrásnak nem kell sokat gondolkodnia, mivel üsse el kevés szabadidejét. Ha épp nem lányával vagy fiával van éppen, akkor szívesen vezet repülőgépet. Pontosabban szimulátort – olyat, amivel a valódi pilóták is gyakorlatoznak. Ez már csak azért is érdekes, mert nem titkolja: miközben a földi repülésért rajong, addig, az igazi gépeken ma is összeszorul a gyomra. Noha a repülés alighanem kevésbé kockázatos, mint a motorozás, akkor cseppet sem aggódik Horváth András, amikor valamelyik veterán kétkerekűjére ül. Az nem kérdés, hogy párjával minden hétvégén túrázni indulnak, a dilemmát legföljebb az okozza: a veterán flottájából a Pannóniát, az ETZ-t vagy az oldalkocsis Jawa-t vegye-e elő?

    A cikk előző részéért látogasson el az Autószektor oldalára: www.autoszektor.hu

    Kommentek:

    Top 16