Faktor

Akrobatáktól a dühöngő ifjúságig - képgaléria!

A POSZT változatos programjai közül nehéz választani, az ember legszívesebben mindegyiken részt venne. A Zsolnay Negyedben például részesei lehettünk a csodálatos Tűzmadarak előadásának és az Underground Cirkuszi Shownak, miközben pár méterrel arrébb a Katona József Színház művészei közönségtalálkozót tartottak. De ugyanezen a helyszínen láthattuk a Dühöngő ifjúság újragondolását is, illetve a versenyprogram előadása sem maradhatott ki a repertoárból. Rázga Miklós pedig, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója személyesen üdvözölt minket.

A fesztivál ideje alatt Pécs belvárosában úton-útfélen találkozhatunk valamilyen kulturális eseménnyel, performansszal vagy éppen ismert művésszel. Nem sokkal megérkezésünk után például Bagó Bertalan rendezőbe futottunk, ezután pedig Gáspár András színész, a fesztivál egyik szervezője igazított el minket a Zsolnay Negyedben, ahol csodálatos produkciók részesei lehettünk. Ilyen volt például a  Tűzmadarak Steam on című produkciója is vagy az Underground Cirkuszi Show látványos Freak fusion cabaretja. Néhány méterrel arrébb pedig a Katona József Színház elismert művészeivel találkozhattak az érdeklődök, ugyanis Pelsőczy Réka, Csuja Imre és Bán János közönségtalálkozót tartottak. De ott volt még Jordán Adél és Szirtes Ági is. 

A képre kattintva galéria nyílik.

A képre kattintva galéria nyílik.

Este pedig hatalmas érdeklődés fogadta a Zsótér Sándor rendezte Macska a forró bádogtetőn című előadást, amely a versenyprogram egyik produkciója volt. A Kamaraszínház nézőtere zsúfolásig megtelt, köztük sok szakmabeli is képviseltette magát. A rendívül pontosan elemzett és letisztult előadás főbb szerepeiben többek között Trokán Nóra és Szemenyei János látható. 

"Te is bunkónak érzed magad kulturális rovat olvasásakor?” - hangzott el a kérdés az aktuálpolitikát is feszegető Összkomfort című előadásban, amely az Amargant Társulat és a SASz Alkotóműhely közös produkciója volt. Három fiatal él együtt egy albérletben: egy házaspár és a barátjuk. Társadalmi különbségek, kiúttalanság, reménytelenség, lelki terror... A rendkívül izgalmas és fájdalmasan aktuális kérdéseket is feszegető előadás alapja John Osborne Dühöngő ifjúság című műve volt, teljesen lefordítva a mára.

Összkomfort

Összkomfort

Azért is jó ez a színházi találkozó, mert az előadások után bárki közvetlenül találkozhat az alkotókkal, a fesztiválhangulatnak köszönhetően eltűnik a “civil” és a “művész” közti különbség, és akár egy pohár bor mellett beszélgethetünk kedvenc művészeinkkel, akiknek pár perccel ezelőtt még a közönség soraiban lelkesen tapsoltunk. 

A POSZT-ról már itt írtunk, az Összkomfort, illetve a Macska a forró bádogtetőn című előadásokról a későbbiekben még bővebben beszámolunk. 

Kommentek:

Top 0