• Kultúra

"Most értettem meg, hogy mit jelent a szó: szenvedély" - Kiss Csaba rendező

Ingmar Bergman Szenvedély című művét a következő évad elején mutatják be a Nemzeti Színházban Kiss Csaba rendezésében. Az előbemutatón már túl vannak, így nyáron a szereplőkben tovább érik, dolgozik a darab az őszi bemutatóig. Kiss Csabával a darabválasztásról, Bergmanról és a Szenvedélyről beszélgettünk.

Hogyan találkozott először a történettel: filmen vagy olvasva?

A nyolcvanas években Erdélyben nem voltunk túlságosan elkényeztetve a kortárs filmművészet remekeivel, Tarkovszkijt, Kuroszavát, Fellinit még beengedték néha, de Bergman filmjeit nem. Talán a cenzorok nem értették és féltek tőle. A Szenvedélyt Pesten, a Vörös csillag moziban láttam. Még nem voltam tizennyolc, nagyon büszke voltam magamra, hogy sikerült becsusszannom.

Lelkem mélyéig felkavart  - olyannak mutatta a férfi-nő kapcsolatot, amilyennek én el se tudtam képzelni.

Fájdalmasan, tisztán, illúziók nélkül – a lelki harcok, a testi kiszolgáltatottság, a magány és az éles, pontos, egymásnak feszülő szavak. Egyszerre volt hideg és forró. Napokig nem volt nyugtom utána, folyton beugrottak a képek, az arcok, a tekintetek. Aztán jött a Suttogások és sikolyok. Az még jobban megrázott, évekig nem néztem Bergmant utána. Azóta eltelt több mint harminc év. És most, amikor az előadásra készültem, szándékosan nem néztem meg újra a Szenvedélyt. Nem akartam, hogy befolyásoljon. A filmnovellából és a forgatókönyvből, mint irodalmi alapanyagból dolgoztam.

A munkatársaim megnézték a filmet és azt mondták, hogy teljesen más, mint a színpadi változat. Ez így is van rendjén. A bemutató után természetesen meg fogom nézni, nagyon kíváncsi vagyok rá. Bergman személye és szellemisége nagyon megfogott, sok mindent elolvastam tőle, a naplóit, forgatókönyveit, drámáit. Úgy érzem, hogy tökéletesen érzi és tisztán meg is tudja fogalmazni azt a kort, amelyben éltünk, élünk. A viszonyainkat, a kereséseinket, a konfliktusainkat. Olyan klasszikusa a huszadik századnak, mint Goethe vagy Tolsztoj volt a maga idejében, tehát a saját korát megfogalmazó kultikus személy. Nekem rengeteget adott, hogy a Szenvedélyre készülve ilyen mélységig foglalkozhattam az írásaival.

Kiss Csaba

Kiss Csaba

Bergman filmjeinek van egy különös, fojtó, feszélyezett, fura atmoszférája, hangulata… ez a színpadon is megmutatkozik majd?

Igen, de ez nem stiláris kérdés, hanem magában a témában rejlik. A negyvenes/ötvenes korosztály illúzióvesztéséről, a párkapcsolatok kiürüléséről, a páros magányról nehéz derűsen beszélni. A mi előadásunk főként a színészek személyisége miatt talán szerethetőbb,  “emberibb” lesz, mint Bergman pokoljárásai. A színház is melegebb, természetesebb közeg, mint a film. De a lényeg ugyanaz – az élet a hétköznapok szintjén élhető, működik, talán szeretet, megértés is van, és mégis valami szomjúság, kielégületlenség kezdi szétfeszíteni az együttélés kereteit. Pedig a felszínen minden rendben van,  ezek az emberek is ugyanúgy élnek, mint a többi hasonló pár…

Az élethazugságokra gondol?

Igen, bár nagyon nem szeretem ezt a szót. Ítéletet fogalmaz meg, mintha valaki tudatosan nem nézne szembe az igazsággal. Én úgy érzem, hogy az élet hosszú távon inkább kényszerpályákból, konfliktussá érő tehetetlenségekből áll.

Nem azért hazudnak az emberek, mert félre akarják vezetni a másikat vagy magukat, hanem azért, mert nincs jobb lehetőség. Nem jut más eszükbe.

A múltjuk, a vágyaik, a sötétben alakuló érzéseik vezetik őket.  És azt érzem, hogy Bergman ezt nagyon tisztán és fájdalmasan mutatta fel a filmjeiben. A Szenvedély szereplői is szeretnének boldogok lenni, keresik a másikat - nincsenek is olyan mélységű konfliktusok, amelyek ezt lehetetlenné tennék. Tehát nem a szellemi világuk, az ízlésük, az életszeméletük vagy más efféle kardinális dolog választja el őket, hanem valami mélyebb, lényegibb titok. Egy hasadás. Hit és kétség között. Bergman a férfi és nő szenvedélyének különbözőségében találta meg e hasadás okát. A dráma a társas kapcsolat lényegéből fakad.

Ingmar Bergman: Szenvedély (A fotók az előbemutatón készültek. A képre kattintva galéria nyílik)

Ingmar Bergman: Szenvedély (A fotók az előbemutatón készültek. A képre kattintva galéria nyílik)

Szóval akkor ez fogta meg benne.

Igen. Nagyon mély szöveg, jó volt találkozni vele. Remélem ez az előadásból is ki fog derülni. Annyira izgalmas volt érezni Bergman munkamódszerét: kevés szóval, mégis nagyon pontosan írja körül a szereplőit, közel engedi magához őket, szinte vallomásosan – mintha szeretné a lehető legkisebb részletekben is megismerni, megmutatni. És mégis egyetemes, nem csupán erről a két párról szól. Ugyanezt az utat próbáltuk bejárni mi is, nagyon sok személyes érzés, tapasztalat került elő a próbákon – egyes jelenetek kezdtek rólunk szólni.  Arról, amit mi is megéltünk a saját életünkben.

Nagyon jó, hogy a Szenvedély a Gobbi Hilda Színpadon van, ami közvetlen, otthonos tér. Berzsenyi Kriszta isteni játékteret tervezett hozzá: egy szigetet. Hiszen maga a történet is egy szigeten, Bergman lakóhelyén, Faro szigetén zajlik.  És az emberek is szigetek, magányos, különálló világok .

Képileg hogy  néz majd ki ez a sziget a színpadon? Mennyire lesz "mai" az előadás? A filmet 1969-ben forgatták.

A sziget-szerűség úgy jelenik meg, hogy körbe üljük a színpadból kiemelkedő részt, tehát fizikailag is érezzük a határait, hogy ez egy tőlünk elkülönülő, a "tengerből" kiemelkedő rész. A játék végig egy vetített háttér előtt zajlik, ennek képeit Nagy András operatőr Faro szigetén vette fel. Nagyon erős atmoszférát teremtenek ezek a képek, pedig hétköznapi dolgok vannak rajtuk : egy fa, egy autó hátsó ülése, egy szikla vagy egy hajóroncs a parton, mégis olyan mélységben fejezik ki a sziget lelkét...

Rendezőként nem szeretem a színpadi vetítést, az állóképes hátterektől pedig még jobban tartok, mert nagyon ritkán láttam jót életemben. Most viszont

csoda történt, András nem is fotókat készített, hanem az éppen születő érzéseket fogalmazta meg, a táj deformációit. Ugyanígy hat a  Dj. Palotai által összeállított zene is

– egy-egy ritmus, elnyújtott hang, ami szinte körülveszi, áthatja a játékot. Többször beszéltük a színészekkel, hogy mi valójában színházi filmet forgattunk, ez egy térbeli film, ami vászon helyett a Gobbi Hilda Színpadon látható, a vágások helyett térváltások vannak, a monológok a közelképek, és asszociativ jelentést hordoz a táj. És nagyon erőteljes, plasztikus színészi munkán alapszik a játék. Ez is inkább filmes, nagyon kevés mimikából, kitett érzelemből áll. Ha itt a színész nem engedi közel a nézőt, ha nem mutatja meg a saját személyes vallomását, akkor igazából nincs mit játszania.

A Szenvedély nem egy sztori, nem két házasság története, hanem a viszonyok állandó váltakozása, ahogy emberek egymásról gondolkoznak, éreznek, mint az életben. Sokszor nincs látható, kézzelfogható oka a változásnak, látjuk, hogy valakik szeretik egymást, aztán egy idő múlva kifakul, elfogy az érzés... miközben valójában nem történt semmi.  De ehhez a "láthatatlan" drámához  öt ilyen erős, izgalmas színész kellett. Bergman nem "játszható", személyesség nélkül érdektelen. Horváth Lajos Ottó és Györgyi Anna párosa az érzelem születésének és pusztításának útját járja be, a hit és a feladás stációit, konfliktusát. A másik pár  - Schnell Ádám és Tóth Auguszta - az egzisztenciális és érzelmi biztonság kiürülését, az idő múlásának kétségbeesését hordozzák. És van egy ötödik szereplő, akinek látszólag semmi köze a történethez. Bergmannál sem, nálunk sem. Egy külön szál. Szarvas József egy magányos, szemlélődő szigetlakót játszik – akit egy érthetetlen, tragikus történet öngyilkosságba kerget. Nincs közvetlen köze Andreas és Anna szerelmének történethez, de akárcsak a mi életünkben is a valóság folyton beszüremlik és bármennyire igyekszünk kizárni, az idegrendszerünkben érezzük a kor hullámait.

Kiss Csaba

Kiss Csaba

Ön drámaíró is, mennyire nyúlt bele a történetbe?

Nagyon kevéssé. A Szenvedély szinte teljes egészében  Bergman filmnovellájából  és a film dialógusaiból áll. Amire dramaturgiailag szükség volt, azt is többnyire a Bergman más műveiből egészítettem ki. Egyébként a sziget-játéknak folytatása is van - olyan, mint egy mese. Amikor Nagy András farói utazását készítettük elő, kiderült, hogy a szigeten működik a Bergman alapítvány, ahol évente kétszer pályázni lehet arra, hogy három hétnél nem rövidebb, három hónapnál nem hosszabb időre megkapja az ember Bergman egyik házát, alkotás céljára. Cserébe egy  40-50 perces beszámolót kell tartani a sziget lakóinak és az alapítvány vendégeinek abból, amin az ember épp dolgozott. Több jelentkezőé közül választották ki az én pályázatomat is, és jelen interjú korrektúráját a Visby nevű komphajón írom, útban a sziget felé. Egy új darabomat szeretném befejezni, aminek ősszel lesz a bemutatója. A prezentáción pedig a Nemzeti Színház készülő előadását fogom bemutatni, párhuzamosan Bergman filmjének jeleneteivel és Nagy András Faro-i képeivel.

Írói pályájára mennyire volt hatással Bergman?

Korábban nem. Most viszont sokat foglalkoztam az életművével, és nagyon erősen hatott rám a tisztasága, a pontos fogalmazása, a szikár, mégsem száraz nyelve. Néha teljesen váratlanul kapcsol egymáshoz szálakat, vagy olyan részleteket fed fel, amelyeknek nincs közvetlen közük a történethez – és ezáltal folyamatosan tágítja világának kereteit, izgalmasabbá, kiismerhetetlenné teszi a szereplőit. Ez nagyon merész, már-már irracionális dramaturgiát eredményez. És hihetetlenül életszerűvé teszi az írást. Talán ezért is szerettem bele ennyire.

Elmondta, hogy mi fogta meg a darabban, de mégis van egy olyan kulcsmondat vagy szó, amellyel röviden össze tudná foglalni a Szenvedély mondanivalóját?

A nyugtalanság, a keresés. A hit a dolgok végső értelmében. És ennek kudarca, szenvedése.  Én csak most értettem meg, hogy mit jelent ez a szó: szenvedély. Használtam, akárcsak mások körülöttem.  Többnyire a vágy szinonimájaként, mint szerelmi mámor, vagy szexualitástól sem mentes erős vonzalom. De minél többet foglalkoztam vele, annál kevesebbnek, üresebbnek éreztem ezt. Végül egy 19. századi német lexikonban megtaláltam a pontos értelmét: szenvedély az olyan vágy, amikor az értelem, a ráció pontosan tudja, hogy nem kéne engedni neki, de az ember képtelen ellenállni. Egy betűnyire a szenvedéstől.

Top 0