• Kultúra
Faktor

Almodóvár kultfilmje az Átrium Film-Színházban

Pedro Almodóvár filmjéből készült musicalt mutatott be a Budapesti Operettszínház az Átrium Film-Színházban. A Nők az idegösszeomlás szélén főbb szerepeiben az Operettszínház sztárjai láthatók, többek között Peller Anna, Szomor György, Gubik Petra, Janza Kata és Mészáros Árpád Zsolt. A magyar szöveget és a dalszöveget pedig Varró Dániel írta.

Pedro Almodóvár spanyol filmrendező robbanásszerűen tört be a filmes szakmába a nyolcvanas években az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című filmjével. A film 25 díjat kapott, és szinte azonnal kultfilmmé vált. 

Az Oscar-díjra is jelölt alkotásból David Yazbek és Jeffrey Lane készített musicalt, amely 2010-ben debütált a Broadwayn. 2015-ben pedig a szinte teljesen átdolgozott, és a film szellemiségét még erőteljesebben kifejező darab a West Enden mutatkozott be. Ez elnyerte Pedro Almodóvar elismerését is.  A film adaptációját most először látni színpadon Magyarországon az Átrium Film-Színházban a Budapesti Operettszínház társulatának előadásában, Réthly Attila rendezésében.

Nők az idegösszeomlás szélén-próbafotók  (A képre kattintva galéria nyílik.)

Nők az idegösszeomlás szélén-próbafotók (A képre kattintva galéria nyílik.)

A rendkívül fordulatos, különös, egyedülálló történet humora magával ragadó és minden keserűség ellenére tele van életörömmel. A musicalben a jóakarók, ellenségek és nők minden mennyiségben, hol gyalog, hol taxival kergetik érzelmeiket (és egymást), háttérben a reklámfilm-forgatások kaotikus világával. Rögzítőn hagyott telefonüzenetek megszámlálhatatlan mennyisége, turmixgépbe kevert nyugtatók... Temperamentumos, latinos zene és igazi mediterrán életérzés a színpadon. Ez próbál minket elrepíteni Almodóvár furcsa, egyedi képi világába. 

A helyszín: Madrid, 1987. Pepa, a másodvonalbeli szinkronszínésznő élete fenekestül felfordul, amikor szeretője, az idősödő Ivan bejelenti, hogy elhagyja. Ám ahogy lenni szokott, a baj nem jár egyedül, hamarosan beállít Pepa barátnője, aki nála keres menedéket, mert a barátjáról kiderült, hogy valójában terrorista. Mindennek betetőzéseként még felbukkan Ivan volt felesége, a neurotikus Lucia, valamint a fiuk, Carlos és annak menyasszonya is.

Top 0