• Külföld

130 iskolát bezártak leopárdveszély miatt

A dél-indiai Karnataka állam fővárosában, Bengaluruban több mint 130 iskolát zártak be, mert a környéken leopárdok ólálkodnak.

Az elmúlt három napban három leopárdot is láttak az egyik iskola közelében. Az az iskola már szerdán sem nyitott ki, a többit pedig csütörtöktől tartják zárva.

Vasárnap egy hím leopárd jutott be a Vibgior iskolába, ahol több embert is megsebesített. Két másik leopárd is az iskola környékén járkált.

Forrás: Europress - AFP/Asit Kumar

Forrás: Europress - AFP/Asit Kumar

Az MTI szerint az elsőt a vadvédelmi hatóság befogta, a másik kettő azonban még szabadon vadászik. A hatóság szóvivője azt mondta, hogy a hím leopárd úgy tudott az iskolába jutni, hogy átugrotta az udvart az erdőtől elválasztó falat.

Egy kormányzati tisztviselő azt mondta, hogy 134 iskolát zárnak be, az újranyitásról pedig egy csütörtök esti megbeszélésen határoznak.

Indiában 14 ezer leopárd él, de élőhelyük egyre kisebb lesz, ezért egyre többször merészkednek a települések közelébe.

Top 0