• Sport

100 milliókat követel kártérítésként Darnyi Tamás

Darnyi Tamás sérülései másfél év után sem jöttek rendbe, ezért több 100 milliós kártérítést szeretne a cégtől, amelynek egyik teherautója elgázolta őt.

Húsz hónappal ezelőtt gázolták el floridai otthonától nem messze Darnyi Tamást. A legeredményesebb magyar férfi úszó éppen biciklivel indult virágot vásárolni barátnőjének, amikor egy teherautó elütötte. A sofőr cserbenhagyta és a kulcscsontja is eltört, kórházba került.

A rendőrség a sofőrt nem hallgatta ki, sőt a sofőr cége szerint Darnyi Tamás volt a hibás, mert nem vette észre a kanyarodó autót, ami időben indexelt. Darnyi Tamást Rónai Péter ügyvéd képviseli, aki a Story magazinnak azt nyilatkozta, hogy dollárban számítva milliós kártérítést fognak kérni, ami forintban több száz millió forintot jelenthet.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Darnyi Tamás úszása a barcelonai olimpián.

    Darnyi Tamás a legeredményesebb magyar férfi úszó az olimpiákon. Az 1988-as szöuli, majd az 1992-es barcelonai olimpián is nyert 200 és 400 méteres vegyes úszásban is. Négyszeres világbajnok, nyolcszor volt Európa-bajnok is. 200 méteres és 400 méteres vegyes úszásban többször megjavította a világcsúcsot.

    Top 16