• Autó
Autószektor

10 lépés a Dji Mavic Pro drón első startja előtt

Mai cikkünk nem a Dji MAVIC PRO drón bemutatásával foglalkozik, mert arról kismillió információt lehet találni az interneten, legfőképpen a gyártó honlapja lehet irányadó a pontos adatokért.

Ami viszont sokkal érdekesebb, és sokkal kevesebb, pláne magyar nyelvű leírás található meg, azok az intelligens repülési módokról szóló anyagok. Pedig a kamerás drónok lényege elsősorban ez, ezek azok a funkciók, melyek révén teljesen kiaknázhatjuk a tudását egy ilyen quadcopternek. Mivel az itt leírtak az összes modern DJI termékben megtalálható intelligens repülési módokat bemutatják, nem csak a MAVIC PRO felhasználók számára lehet majd hasznos. Korábbi DJI Phantom felhasználóként azt gondoltam, hogy legalább olyan egyszerű lesz átlátni mindent a MAVIC esetében is, mint a korábbi DJI drónommal, de ez csak részben igaz. A MAVIC PRO annyival komolyabb szerkezet a korábbi Phantom 2-es drónhoz képest, annyival több funkciót tud, hogy elsőre azért el lehet veszni a részletekben.

Forrás: Autószektor

Forrás: Autószektor

Pedig nem ördöngösség, csak más, mint korábban volt. (itt jegyezném meg, hogy természetesen a megfelelő helyről beszerzett drónhoz jár magyar nyelvű használati útmutató is, ami könnyebbé teheti a kézikönyvben szereplő információk megértését, de reméljük, ez a kis poszt is további segítségre lesz! )

EZT IS AJÁNLJUK:

    Elsőként nézzük meg a dobozt, majd nyissuk is fel!

    A csomagolás erősen hajaz az almás gyártó által használt letisztult, szép stílusra és kiváló minőségre is, nem lehet belekötni semmibe. Szép a csomagolás, katonás a rend, és minden alkatrész nagyon jó minőséget sugároz. Jó pár féle drón, quadkopter fordult már meg a kezeim között, de ez tényleg nagyon rendben van.

    Forrás: Autószektor

    Forrás: Autószektor

    A MAVIC PRO a DJI termékei között a kisebb drónok közé tartozik, pláne, hogy összecsukható. Pontosabban a karok, melyek végén üldögélnek a motorok és a rotorlapátok, behajthatók a drón teste mellé. Ez nagyban megkönnyíti a szállítást, és a tárolást is.

    A drón így is érkezik, összecsukva üldögél a dobozában. Mellette találjuk meg a nem kicsit bonyolult, funkciógazdag, aktív hűtéssel, kijelzővel ellátott távirányítót, ami inkább egy miniszámítógép, mintsem egy hagyományos modell távirányító. A MAVIC PRO távirányítóval együtt érkezik, így a gyárban párosították már a drónhoz a távirányítót, ezzel tehát nem kell vesződnünk jelenleg.

    Ahhoz, hogy a drón képességeit teljesen kihasználjuk, szükséges csatlakoztatni a mobiltelefonunkat majd a távirányítóhoz és azon futtatni a DJI GO4 applikációt is, DE csak a távirányítóval, telefon nélkül (sőt ugye, távirányító nélkül, telefonról irányítva) is tudjuk irányítani a Mavic PRO-t.

    Ergo viszonylag sok lehetőségünk van, a legteljesebb az a távirányító, és hozzá kapcsolva a mobil, applikációt futtatva. Ekkor élőkép, az összes intelligens repülési üzemmód, és minden egyéb funkció rendelkezésünkre áll.  Kezdőknek semmilyen egyéb repülési módot nem ajánlhatok nyugodt szívvel.

    Térjünk vissza a doboztartalomra. Tehát ott a drón, a távirányító. Mi van még a dobozban?

    Forrás: Autószektor

    Forrás: Autószektor

    A távirányító alatt van jó néhány kis füzet, leírások, használati utasítás. Alatta a hálózati töltőt találjuk meg. Ennek a végén van az akkumulátor töltőcsatlakozója, illetve, az adapterről tudjuk egy USB kábellel (2 USB csati is van a töltőn) tölteni a távirányítónkat, vagy bármilyen egyéb USB-ről tölthető eszközt, praktikusan a telefonunkat a repülési szünetben.

    Ezen kívül találunk még a dobozban két darab kis fekete anyagból varrt rotorlapát tartót, benne rotorlapátokat, illetve, két fajta RC kábelt, USB-C típusú és mini USB-s kábelt is. Illetve van egy micro USB kábel a dobozban, mely a távirányító töltésére szolgál. (a 3. Fajta RC kábel a távirányítóba gyárilag be van dugva, Apple rajongók számára). A lényeg, hogy mindegy, hogy Android, vagy IOS-t futtató készülékünk van, van hozzá megfelelő kábel a dobozban.

    A sima Mavic PRO dobozban ennyi van, de van egy úgynevezett Fly More Combo, melyben van még pár kiegészítő (autós töltő, töltő osztó, powerbank adapter, második akkumulátor és egy táska). A Fly More combo persze jóval drágább is, azonban ezek hasznos kiegészítők, így aki teheti, ruházzon be erre a verzióra.

    A dobozból vegyük ki a drónt, és a kiegészítőket, és menjünk sorba a szükséges lépéseken, egészen az első repülésig.

    1. LÉPÉS

    Vegyünk ki mindent a dobozból és jól nézzük át a modellt, hogy minden rendben van e vele. Nincs e szállítási sérülés esetleg, törött vagy hiányzó alkatrész. Ez egy DJI terméknél több, mint nem jellemző, de azért legyünk résen, ezek nem olcsó játékok. Távolítsuk el a gimball és kamera védő buborékot és a kamera szállítás közbeni mozgását megakadályozó tartót is.

    2. LÉPÉS

    Töltsük fel mind a drón, mind pedig a távirányító akkumulátorát. Szállításhoz a drón akksija minimális, tárolási feszültségen érkezik, ahogy a távirányító akksijában is csak annyi szufla van, hogy bekapcsolva lássuk, működik, hibátlan. Első lépésünk tehát mindegyik akku teljes, 100%-os feltöltése legyen. A fali töltő végén egy lapos csatlakozó van, melyre a drón akksiját tudjuk rádugni bármilyen irányból (nem kell a polaritással törődni). Amikor a Mavic akksija feltöltődött, az össze zöld led a tetején kialszik. Amennyiben egyszer megnyomjuk a gombot, akkor látható, hogy az összes led zölden világít, vagyis teljesen feltöltődött a drón akkuja.

    A fali töltő adapterébe dugjuk be az USB kábelt, melynek a másik vége egy micro USB vég, ezt a csatlakozót pedig a távirányítónk bal felső csatlakozójába (húzzuk ki a gyárilag bedugott RC kábelt) dugjuk bele. A távirányító kijelzőjéről %-os értéken leolvasható az aktuális töltöttségi szint.

    Amennyiben szükséges, egy másik kábellel tölthetjük mobiltelefonunkat szimultán is a fali töltő adapter 2. USB portjáról. Mivel a telefonunkat is aktívan fogjuk használni, nem baj, ha azt is feltöltjük!

    Töltődik tehát a Mavic akkuja, a távirányítónk és a mobiltelefonunk is. Ez egy jó 45 perces folyamat.

    Amíg az akkuk töltődnek, úgy is lesz dolgunk bőven.

    3. LÉPÉS

    DJI GO applikáció. Ez természetesen mind Android, mind pedig IOS rendszerű telefonra, tabletre elérhető. (egyidejűleg telepíthetjük a számítógépünkre is a DJI Assistant nevű szoftvert is, de ez opcionális, enélkül is szuperül üzembehelyezhető minden)

    Sokféle módon letölthető az applikáció, de a legegyszerűbb, ha a Google Play store vagy App store-ból letöltjük a szoftvert. Keressünk rá a DJI GO-ra és tölthetjük is lefelé. Amint letöltöttük és feltelepítettük az alkalmazást, hozzunk is létre egy accountot a DJI-nál, amennyiben még nem volt. Ez fontos, mert az accountokkal társított adatok elkísérnek minket és drónunkat a jövőben.

    Forrás: Autószektor

    Forrás: Autószektor

    4. LÉPÉS

    Kössük össze telefonunkat a már (idő közben) feltöltött távirányítónkkal. Amennyiben Apple telefonunk vagy tabletünk van, a gyárilag választott és bedugott Lightning csatlakozós RC kábellel összekötjük a távirányítót a telefonnal. Amennyiben Androidos a készülék, a mellékelt micro USB kábellet kell bedugnunk a gyárilag installált Lightning helyére. Ez egy mozdulat, nem nagy kunszt.

    Amint összekötöttük a távot a telefonnal, hajtsuk ki a távirányító telefontartó fogópántjait és illesszük közé a mobilunkat. A két fogópántot összenyomva a mobilunkat stabilan fogja tartani. Hajtsuk ki felfelé a távirányító antennáit is. A tartófülek elég nagy határok között állíthatók, így egy 7 colos tabletet, vagy egy nagy mobilt simán képesek fogadni és megtartani. Annyi tűrés van a tartókban is, hogy a telefont nem kell kivegyük a tokból, amennyiben az nem túl vastag.

    5. LÉPÉS

    Kapcsoljuk be a távirányítót a bekapcsoló gomb kétszeri megnyomásával úgy, hogy a második nyomásnál hosszan benyomva tartjuk a gombot. (Ez jellemző DJI praktika, majd a drónt is ugyanígy kapcsolhatjuk be, tehát egy rövid nyomás, majd azonnal a gomb újbóli lenyomása és lenyomva tartása egészen addig, amíg végig nem fut a jelzés és hangot nem hallunk)

    A távirányító életre kel. Indítsuk el telefonunkon a DJI GO alkalmazást is.

    Amennyiben szükséges, frissítsük a firmware-eket. Ehhez a telefonnak a távirányítóhoz kell kapcsolódnia a kábellel, illetve, internet elérésnek kell lennie. A távirányító bekapcsolása, a mobilon a DJI GO alkalmazás elindítása után a feltöltött akkumulátort illesszük be a drónba! FONTOS, hogy az akkumulátor kikapcsolt állapotban legyen, mielőtt a drónba betesszük (vagy kivesszük később).

    Vagyis minden be van kapcsolva, fut a DJI GO és a drón is az asztalon villog, a DJI GO alkalmazásban megjelenik a Mavic képe. Ekkor, amennyiben van internet kapcsolat, a szoftver automatikusan ellenőrzi, hogy van e frissebb szoftver. Amennyiben igen, töltsük le és frissítsük is le a firmware-t.

    Az én esetemben volt frissebb firmware, nagyságrendileg egy jó 15 percet elszüttyögött vele a rendszer mire telepítette, de minden hibátlanul lezajlott. Menet közben a távirányító több ízben jelzi, hogy elvesztette a kapcsolatot a drónnal, többször újraindult, a drón is többször újraindul, és a szoftver is több ízben jelzi, hogy megszakadt a kapcsolat, de csak okézzuk le az üzeneteket, minden megy magától szépen tovább, ez így normális!

    NEHOGY KILÉPJÜNK A DJI ALKALMAZÁSBÓL ÉS SEMMIKÉPPEN SE KAPCSOLJUK KI A DRÓNT VAGY A KONTROLLERT MAGUNKTÓL!!  TÜRELEM!

    Amint mindennel végzett a rendszer, a DJI GO applikáció tájékoztat minket arról, hogy a frissítés sikeres volt! Ennél a pontnál már kikapcsolhatjuk az eszközöket vagy akár bele is csaphatunk a lecsóba, akarom mondani, fel is szállhatunk ha szeretnénk.

    6. LÉPÉS

    Ehhez persze fel kell szereljük a légcsavarokat. A dobozban érkező Mavicre csak az első légcsavarok vannak rögzítve gyárilag. A Mavic alatt, a dobozban van két darab kis fekete, anyagból varrt légcsavar védő tok. Egyikből vegyünk ki egy pár légcsavart.

    Szereljük fel a gépre. Két fajta rotorlapát van a drónhoz!!

    Forrás: Autószektor

    Forrás: Autószektor

    Figyeljünk arra, hogy a rotorlapátokon lévő jelzés egyezzen a motoron lévő jelzéssel. Van tök fekete lapát és van fehér csíkkal jelölt lapát is. Mindegyiket a saját helyére tegyük fel. Ez egyszerű. Kinyitjuk a lapátot, ráhelyezzük a motor tengelyére, lenyomjuk és elfordítjuk hogy beakadjon a helyére rendesen. Ennyi. A két hátsó légcsavar rögzítése után a Mavic elméletileg repkész.

    7. LÉPÉS

    Az első felszállás előtt kalibráljuk az iránytűt. Az iránytű az az érzékeny kis szerkentyű valahol a Mavic és a többi hasonló drón belsejében, amely megmondja a drónnak, hogy tulajdonképpen milyen irányban is áll ő. Pestiesen, hogy merre van az arra! Hivatalosan minden egyes új helyszínen indított felszállás előtt ezt a mutatványt meg kell ejtenünk a drónnal. (elmegyünk otthonról egy dombra 10 km-el arrébb például)

    Amennyiben erre a kalibrálásra egyébként szükség van, azt a szoftver is jelzi és ki is írja a képernyőre. Ettől függetlenül, nem baj, ha ezt mi magunktól is elvégezzük, hogy a Mavic a lehető legpontosabb legyen a levegőben.

    Fontos, hogy ezt olyan, nyílt helyen végezzük, ahol semmilyen zavaró körülmény, fém tárgyak, mágneses zavar, elektromos interferencia nem éri a drónt, és a telefonunk sincs túl közel. Leginkább a repülés elött egy nyílt terepen végezzük el a manővert.

    A kalibráláshoz a Mavic lábait hajtsuk ki, különben a motorok által okozott interferencia simán megzavarja az iránytűt és a kalibrálást is. (Aki nem hiszi, egyrészt próbálja ki, másfelől nézze meg a Mavic bekapcsolásáról készített alap videót, azon hallani, ahogy az Iphone videofelvételébe is szépen belezavarnak a motorok… )

    Kapcsoljuk be a távirányítót, a telefonon az applikációt és végül a drónt is helyezzük üzembe.

    Az applikációban koppintsunk a drón állapotsávjára és válasszuk ki a „Calibrate” (Kalibrálás) parancsot, majd kövessüka képernyőn megjelenő utasításokat.

    1. Tartsuk a drónt vízszintesen, majd forgassuk lassan körbe 360 fokban. A drón hátsó állapotjelzője sárgán világít, a manőver végén pedig folyamatos zöld fénnyel. Ezek után a szoftver kéri, hogy fordítsuk függőleges helyzetbe a drónt.
    2. Fordítsuk a drónt függőleges helyzetbe, orral a föld felé (így a legegyszerűbb) és fordítsuk el 360 fokban a függőleges tengelye körül is. Amennyiben a drón állapotjelzője folyamatos vörös fénnyel világít, esetleg sárga és a vörös fény villog, ismételnünk kell a mutatványt. Amennyiben mindegyik manőver után zöld fényt kapunk, akkor rendben is vagyunk.

    Amennyiben nem akarjuk kalibráláshoz a DJI GO appot használni, kapcsoljuk át a távirányítón a Sport mód kapcsolót 3-5 alkalommal egymás után és a kalibrálási folyamat azonnal elkezdődik.

    8. LÉPÉS

    Most, hogy minden fel van töltve, megismerkedtünk a drónnal, a távval és a szoftverrel is, nem marad más, mint kimenni egy szabad területre és megreptetni a drónt. Bekapcsolás előtt távolítsuk el a gimball rögzítő műanyagot és a buborékot is a kamera elől. (repülhetünk a buborékkal, de ha filmezünk, az bizony töri a fényt)

    Akinek ez az első drónja, az gyakorolhat a szoftverbe épített saját szimulátor programmal is.

    A szoftver szokásos módon tippeket, üzeneteket mutat minmden egyes fontos történésről. Folyamatosan tanít minket, ezeket ignorálhatjuk, vagy ki is próbálhatjuk. A szimulátor minden fontos beállításon végigvisz minket, így könnyebb az ismerkedés is.

    Amikor úgy érezzük, tényleg tudjuk, melyik gomb mire való, nem marad más hátra, mint a repülés! És, hogy milyen is repülni a MAvic Pro drónnal?

    Őszintén? Nagyjából semmilyen tudás nem szükséges ahhoz, hogy egy ilyen DJI drónnal valaki repülni tudjon. Egy kis józan ész és kellő körültekintés persze kelleni fog, de maga a repülés végtelenül egyszerű, a drón pedig annyira stabil, hogy az hihetetlen!

    Felszállás előtt várjuk meg, míg a Mavic beállítja a Home Pointot, vagyis azt a pontot, ahová baj esetén visszatér magától is, vagy ha visszarendeljük, hát pont oda érkezik majd meg. (zöld színű H betű a térképen az appban). (épületen belül nem fog GPS-t találni, ezért van ATTI mód a képen is )

    Amint ez megvan, felszállhatunk.

    Ehhez az applikációban a felszállási manővert jelző ikonra kattintunk, és a csúszkát elhúzzuk. Magától felszáll a drón és nagyjából 1,5 magasan lebegni kezd. Természetesen a hagyományos módon, vagyis a két irányító kar egyszerre, lefele és befele történő húzásával is elindíthatjuk a motorokat, és a bal oldali vezérlő felfelé tolásával növelve a fordulatszámot, tudunk felszállni.

    Forrás: Autószektor

    Forrás: Autószektor

    Amikor a drón lebeg, próbáljuk ki finom mozdulatokkal az egyes irányító karok funkcióit az életben is.

    Látni fogjuk, hogy a Mavic nagyon óvatosan és megfontoltan reagál P módban mindenre. Szerezzünk tapasztalatot, a távirányító össze gombjának funkcióját értsük meg és nézzük meg a drón rá adott reakcióit is.

    A leszállás végtelenül egyszerű, ugyanis ezt is elintézi nekünk a szoftver és a drón ha úgy akarjuk, pont, mint a felszállást, de a hagyományos módon is leszállhatunk és le is állíthatjuk a motorokat természetesen.

    9. LÉPÉS

    Csak arról beszéltünk, hogy milyen alap lépésekre van szükségünk a Mavic Pro első beüzemelése és a repülés előtt.

    Viszont ez a drón jóval többet tud ennél. A kamerája 4K-s videót, 12MP-es képeket készít és a filmezés a lényege tulajdonképpen. Hihetetlenül jó videókat tudunk készíteni a sokfajta repülési mód segítségével. Ezek kitapasztalása azonban időt igényel! Semmiképpen ne próbálkozzunk olyan területen, ahol nincs elég hely ahhoz, hogy az egyes funkciókat, repülési módokat kipróbáljuk. A legtöbb baleset nem a drón hibájából történik, hanem sima irányítási probléma, és vakmerőség következménye. Legyünk türelmesek, és cserébe nagyszerű légifotóink, videóink lehetnek!

    Forrás: Autószektor

    Forrás: Autószektor

    10. LÉPÉS

    Fontos, bár nem igazán a felhasználáshoz tartozik, de mégis szót kell ejteni a következőkről. Jelen pillanatban idehaza a „dróntörvénynek” becézett rendelet végleges formája nem ismert. Az biztos, hogy szabályzásra van szükség, egy élhető, de precíz megoldásra ami a pilóta nélküli légi járművek reptetését illeti. A fenti könnyű használat ugyanis azt is magával hozza, hogy mindenki repülhet, nem kell hónapokat szimulátorozni, reszelni, szerelni egy helikoptert ahhoz, hogy repüljünk. A felelősség azonban a pilótáé.

    Így eseti légtérhasználati engedélyt kell kérni a megfelelő hivatalos szervtől és kötelező biztosítással is kell rendelkeznie annak, aki a repülést felelősségteljesen és jogszabály követő módon hajtja végre. Mint minden tárgyra itt a földön, a drónokra is hat a gravitáció, így ha valamilyen irányítási probléma, műszaki gond adódik, az bizony akár le is eshet. Kárt tehet ingó és ingatlanban, ne adj Isten, emberekben. Egyszóval figyeljünk, tartsuk be a szabályokat és kössünk biztosítást!

    Ehhez a legcélszerűbb belépni egy a drónokra szakosodott egyesületbe, mint mondjuk a DOE-ba. 

    Ajánlom továbbá a legter.hu oldalt is, ahol számtalan hasznos infót kaphatunk!

    Nagyon sok hasznos infó, tanács, tudás van itt, érdemes átolvasni mindent, kérdezni ha segítség kell, valami nem egyértelmű!

    A gyakorlás, az engedélyek és a biztosítás együttes megléte megadja azt a szabadságot, és jó érzést majd, amivel nyugodtan repülhetünk, nézhetjük a meglepő nézőpontból forgatott videóinkat, elkészült képeinket!

    Ez volt tehát “a 10 Lépés a DJI MAVIC PRO drón első startja előtt” című posztunk, de hamarosan megyünk tovább, és következő cikkünkben a Mavic PRO által nyújtott egyes repülési módokat taglaljuk majd bővebben!

    Annak aki kedvet kapott ehhez a remek szerkezethez, a modellrepülés drónos ágához, ajánlom figyelmébe a Modell & Hobby Kft. webshopját, ahol rá is találhat a DJI termékekre!

    Jó repülést!

    A cikk folytatása következik! Keresse az Autószektor oldalán

    Kommentek:

    Top 16